Izmaelita

Részlet Paulo Coleho: A Zahir című regényéből:

"Most jöttem csak rá, hogy a Zahir nem pusztán egy tárgy, amely elvakít. A Zahir sokkal több ennél: rögeszmés ragaszkodás mindahhoz, ami nemzedékről nemzedékre egymásra rakódott. Egyetlen kérdést sem hagyott válasz nélkül kitöltött minden teret, és nem engedte, hogy észrevegyük: a dolgok változnak.

Úgy tűnik, a mindenható Zahir minden emberrel veleszületik, és gyermekkorban kiteljesedik, ekkor állítja fel a szabályokat, amelyeket a továbbiakban mindig tiszteletben kell tartani:

 Azok az emberek, akik mások, veszélyesek, más törzshöz tartoznak, el akarják venni a földjeinket és a nőinket. Házasodj meg, szaporodj, fenn kell tartanod a fajt. A szerelem kicsi, csak egy embernek add oda, és másra rá se nézz - aki pedig azt állítja, hogy a szív ennél nagyobb, az gonosz. A házasság egyben fölhatalmazás arra, hogy birtokba vedd a másik testét és lelkét.

Olyan munkát kell végezned, amit utálsz, mert szervezett társadalomban élünk, és ha mindenki azt csinálná, amit szeret, a világ nem haladna előre. Vásárolj ékszereket - ez jelzi, hogy a törzs tagja vagy. Mindig legyél nyájas, és nevesd ki azokat az embereket, akik kimutatják az igazi érzelmeiket - a törzs számára veszélyes, ha valamelyik tagja kimutatja, mit érez. A lehető legritkábban mondj nemet, mert jobban dognak szeretni, ha igent mondasz - és ez növeli a túlélési esélyeidet az ellenséges világban.

Az érzéseidnél sokkal fontosabb, hogy mit mondanak mások.

Soha ne rendezz botrányt, ezzel felhívhatod magadra egy ellenséges törzs figyelmét. Ha másként viselkedsz, mint a többiek, lehet, hogy száműznek, mert megfertőzheted a törzs többi tagját, és tönkreteheted azt, amit olyan nehéz volt megszervezni.

Mindig kísérd figyelemmel, hogy hogyan kell kinézniük az új barlangoknak, és ha nem tudod pontosan, kérd ki a lakberendező véleményét, aki mindent elkövet, hogy megmutathasd a többieknek, milyen jó ízlésed van. Napjában háromszor étkezz, akkor is, ha nem vagy éhes, de koplalj, ha nem felelsz meg a szépségideálnak akkor is, ha éhes vagy.

Öltözködésedben kövesd a divatot, szeretkezz, ha akarsz, ha nem, gyilkolj országhatárok nevében, siettesd az idő múlását, hogy hamar nyugdíjba mehess, szavazz a politikusokra, panaszkodj hogy nehéz az élet, változtasd meg a frizurádat, közösítsd ki azokat akik mások, vegyél részt vallási szertartásokon minden vasárnap, vagy szombaton, vagy pénteken, vallástól függően, ilyenkor bánd meg a bűneidet, töltsön el a büszkeség, amiért csak mi tudjuk az igazságot, és vesd meg a másik törzset, amiért ők hamis istent imádnak.

Utódaid járjanak a nyomdokaidban, hiszen te vagy az idősebb, a tapasztaltabb, te ismered a világot. Szerezz diplomát, akkor is, ha soha nem találsz olyan állást, amelyben szükséged lesz rá. Tanulj meg olyan dolgokat, amelyekre soha nem lesz szükséged az életben, de valaki azt mondta, hogy ismerni kell őket: algebrát, trigonometriát, Hammurapi-törvénykönyvét. Soha ne keserítsd el a szüleidet, akkor se, ha emiatt le kell mondanod mindenről, ami boldoggá tesz.

Halkan hallgass zenét, halkan beszélj, rejtőzz el, ha sírsz, mert én vagyok a mindentudó Zahir, én diktálom a játékszabályokat, én hirdetem a siker dicsőségét és a hála fontosságát, és én mondom meg, hogy hogyan kell szeretni."

  (Paolo Coelho: A Zahir, ford.: Nagy Viktória, Budapest, 2007. 243-246. pp)

1992-ben megjelent egy könyv, mely sokaknak alapvetés lett. A világsikerű, több mint húsz nyelvre lefordított művet Magyarországon mégis kevesen ismerik, a könyvesboltokban pedig csak az ezotéria szekcióban lehet hosszas kutakodás után megtalálni.

"Az ezotéria a titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes, okkult, rejtett tudást jelent. A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte." (via)

Sokáig igaztalannak gondoltam ezt, de végül is erről van szó. Nézetek, amelyeket csak kevesen ismernek fel, vagy tudnak sajátjuknak vallani. Tanok, melyek szembemennek mindennel, amit eddig láttunk és hallottunk. Talán épp ezért olyan felszabadító és egyben nyomasztó.

Ezt a blogot nem csak az Izmaelről és Daniel Quinnről szeretném vezetni, helyet kap benne a mindennapi környezetvédelem, társadalomkritika, tippek és jó gyakorlatok, vagy csak az, ami éppen foglalkoztat.

" – Egyszer az egyetemen – kezdtem bele – írtam egy dolgozatot egyik filozófia órára. Nem emlékszem pontosan, mi volt a feladat – valami ismeretelméleti téma. Nagyjából a következőt írtam a dolgozatban: Képzeljétek! A nácik mégsem vesztették el a háborút. Megnyerték, és megerősödtek. Elfoglalták a világot, és megsemmisítették az utolsó zsidót, az utolsó cigányt, feketét, kelet-indiait és amerikai indiánt. Azután, mikor ezzel végeztek, elsöpörték az oroszokat és a lengyeleket, a cseheket, a morvákat és a bolgárokat, a szerbeket a horvátokat – az összes szlávot. Aztán nekiálltak a polinéziaiaknak meg a koreaiaknak, a kínaiaknak meg a japánoknak – az összes ázsiai népnek. Ez hosszú-hosszú ideig tartott, de mikor az egész véget ért, a világon mindenki száz százalékos árja volt, és mindnyájukat nagy-nagy boldogság töltötte el.

Természetesen az iskolákban használt tankönyvek nem említettek többé az árjákon kívül más fajt, más nyelvet a németen kívül, más vallást a hitlerizmuson kívül vagy más politikai rendszert a nemzeti szocializmuson kívül. Nem lett volna értelme. Néhány nemzedék váltotta egymást, aztán már ha akart volna sem írhatott volna senki semmi ettől különbözőt a tankönyvekbe, mert nem ismertek semmi mást.

Egy napon a tokiói Új Heidelberg Egyetemen két fiatal diák beszélgetett. Jóképűek voltak mindketten, ahogy az az árjáktól megszokott, de egyikük mintha kissé zaklatottnak és boldogtalannak látszott volna. Ő volt Kurt. A barátja kérdezgette: „Mi a baj, Kurt? Miért vagy ilyen rosszkedvű mostanában?” „Megmondom neked, Hans.” – válaszolta Kurt – „Van valami, ami zavar – méghozzá mélységesen zavar engem. Nem tudok megszabadulni attól az őrült érzéstől, hogy valami apróságban hazudnak nekünk."

 (Daniel Quinn: Izmael,  ford.: Trombitás Gábor, Budapest, 1999. p.14)