Izmaelita

1992-ben megjelent egy könyv, mely sokaknak alapvetés lett. A világsikerű, több mint húsz nyelvre lefordított művet Magyarországon mégis kevesen ismerik, a könyvesboltokban pedig csak az ezotéria szekcióban lehet hosszas kutakodás után megtalálni.

"Az ezotéria a titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes, okkult, rejtett tudást jelent. A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte." (via)

Sokáig igaztalannak gondoltam ezt, de végül is erről van szó. Nézetek, amelyeket csak kevesen ismernek fel, vagy tudnak sajátjuknak vallani. Tanok, melyek szembemennek mindennel, amit eddig láttunk és hallottunk. Talán épp ezért olyan felszabadító és egyben nyomasztó.

Ezt a blogot nem csak az Izmaelről és Daniel Quinnről szeretném vezetni, helyet kap benne a mindennapi környezetvédelem, társadalomkritika, tippek és jó gyakorlatok, vagy csak az, ami éppen foglalkoztat.

" – Egyszer az egyetemen – kezdtem bele – írtam egy dolgozatot egyik filozófia órára. Nem emlékszem pontosan, mi volt a feladat – valami ismeretelméleti téma. Nagyjából a következőt írtam a dolgozatban: Képzeljétek! A nácik mégsem vesztették el a háborút. Megnyerték, és megerősödtek. Elfoglalták a világot, és megsemmisítették az utolsó zsidót, az utolsó cigányt, feketét, kelet-indiait és amerikai indiánt. Azután, mikor ezzel végeztek, elsöpörték az oroszokat és a lengyeleket, a cseheket, a morvákat és a bolgárokat, a szerbeket a horvátokat – az összes szlávot. Aztán nekiálltak a polinéziaiaknak meg a koreaiaknak, a kínaiaknak meg a japánoknak – az összes ázsiai népnek. Ez hosszú-hosszú ideig tartott, de mikor az egész véget ért, a világon mindenki száz százalékos árja volt, és mindnyájukat nagy-nagy boldogság töltötte el.

Természetesen az iskolákban használt tankönyvek nem említettek többé az árjákon kívül más fajt, más nyelvet a németen kívül, más vallást a hitlerizmuson kívül vagy más politikai rendszert a nemzeti szocializmuson kívül. Nem lett volna értelme. Néhány nemzedék váltotta egymást, aztán már ha akart volna sem írhatott volna senki semmi ettől különbözőt a tankönyvekbe, mert nem ismertek semmi mást.

Egy napon a tokiói Új Heidelberg Egyetemen két fiatal diák beszélgetett. Jóképűek voltak mindketten, ahogy az az árjáktól megszokott, de egyikük mintha kissé zaklatottnak és boldogtalannak látszott volna. Ő volt Kurt. A barátja kérdezgette: „Mi a baj, Kurt? Miért vagy ilyen rosszkedvű mostanában?” „Megmondom neked, Hans.” – válaszolta Kurt – „Van valami, ami zavar – méghozzá mélységesen zavar engem. Nem tudok megszabadulni attól az őrült érzéstől, hogy valami apróságban hazudnak nekünk."

 (Daniel Quinn: Izmael,  ford.: Trombitás Gábor, Budapest, 1999. p.14)